A kisgyermekek teste gyors ütemben fejlődik. Fontos, hogy csak a korának megfelelő szellemi és fizikai terhelésnek legyen kitéve. Az iskola előtti években fontos szerepet játszik, a motoros képességek fejlesztése, különböző fizikai aktivitások segítségével. Kétségtelenül elengedhetetlen már ebben az időszakban kialakítani az érdeklődést gyermekünkben a mozgás iránt. A fiatalkori elhízás világszerte egyre nagyobb problémát jelent napjainkban.
Szakértők véleménye szerint egy egészséges gyereknek napi minimum 60 perc szabad mozgásra van szüksége és fontos, hogy egyszerre ne maradjon egy óránál többet egy helyben, kivéve alvás alatt.
Általában 18 hónapos korban már felfedezik a zenére való ösztönös tánc örömét, ám ez nem azt jelenti, hogy készen állnak egy edzésre. Ebben a korban még nem elég érettek ahhoz, hogy instrukciókat kövessenek és mozgásuk sem megfelelően koordinált. Nem szabad azonban arról megfeledkezni, hogy a gyerekek eltérő ütemben fejlődnek.
Neves iskolák nem fogadnak kicsiket 3-4 éves kor alatt instrukcionális táncórákon, mint pl.: Balett, Jazz, Sztepp. Ezek az órák közvetlen összefüggésben vannak a gyerekek fizikális fejlesztésével. 2-3 éves korban a szigorú szabályrendszerű táncfajták, mint a balett, akár testi deformációkat is okozhatnak. Ezekben az években nincs szükség még “szabályos” órákra, hanem olyan kreatív foglalkozásokra, ahol felszabadultak lehetnek, szabadjára engedhetik fantáziájukat. A komolyabb táncórák elkezdésére 6 éves az ajánlott kor. Sokat segíthet, ha a szülők a közelben maradnak, esetleg a távolból figyelni is tudják gyermekeiket, azonban a táncteremben jelenlétük zavaró lehet.
Miért hasznos, ha gyermekünk előkészítő foglalkozásra, vagy táncórára jár? Fiatalon elsajátítják azt a képességet, hogy figyelmesen végig hallgassanak instrukciókat, megtanulják milyen egy közösség részesévé válni. A tánc fejleszti a ritmusérzéket, muzikalitást és a kreativitást. Megtanulják kifejezni az érzéseiket fizikai, de nem agresszív módon. Az előnyökhöz tartozik természetesen a hajlékonyság, a fejlett koordinációs képesség, kardiovaszkuláris és fizikális edzettség. Emellett a tánc csapatépítő és önbizalom növelő tevékenység is.
Iskolánkban lehetőség nyílik kreatív zenés-táncos foglalkozás kipróbálására. Négy éves kortól várunk szeretettel fiú és lány gyermekeket egyaránt. Az óra szerves részét képezi a jókedv, a barátságos közeg, Disney- és musical dalok, musical koreográfiák, “kopogós cipős” táncalapok, zongorával skálázás, mikrofonba éneklés, beszédtechnika játékos nyelvtörők segítségével.
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Továbbiak: http://weryus.com/gyerek-musical/